A szemüveg történetét bemutató cikksorozatunk második feléhez érkeztünk. Legutóbb a 14. század közepének szemüvegviselési szokásait vettük górcső alá, most innen vesszük fel a fonalat, pontosabban a szemüveget.

A 15. századtól kezdve egyre népszerűbbekké váltak a látást megkönnyítő eszközök, de még sok tekintetben gyerekcipőben járt az optikus szakma. Az üzletekbe betérő vásárló általában addig próbálgatta a szemüveget, amíg meg nem találta azt, amelyikkel a legélesebben lát. Ekkoriban természetesen még nem beszélhettünk dioptriáról, így kijelenthető, hogy a szemüveg kiválasztása sok esetben szerencse kérdése volt, és mellőzte a szakmai hitelességet.

Az évek múlásával egyre több minden változott, így többek között a szemüvegek kerete is. A fa keretet egy idő után ólomra cserélték, de a 16. századtól kezdve már olyan anyagok is megjelentek, mint a bőr, a teknősbékapáncél, a szaru, vagy adott esetben a vas és ezüst is. Ezeket az anyagokat természetesen csak a gazdagabb rétegek engedhették meg maguknak.

Érdemes kitérni a szemüvegek formájának változására is. Az újkorban hamar divatba jött az úgynevezett ollószemüveg, ami egy összecsukott ollóra hasonlított, és a nyelénél fogva kellett a szem elé tartani. Ennek a továbbfejlesztett változata volt a lornyon. Ez egy olyan összecsukható szemüveg, amelynek egyik oldalán nyél volt. Több királyi udvarban is az udvari etikett része lett a lornyonok viselése. Érdekesség, hogy még azok is hordták, akiknek teljesen egészséges volt a szeme, és minél előkelőbbnek számított valaki, annál nagyobbat viselt. A hölgyek körében kifejezetten népszerűvé vált, sokszor viselték álarcosbálokon, operákban és színházakban. Egészen a 19. századig az előkelők egyik kedvelt kiegészítőjének számított.

Természetesen szót kell ejteni a monokliról is, amely elsősorban az angol úriemberek ruházatának egyik fontos kiegészítője volt. Állítólag egy Philipp von Stosch nevű régi műtárgyakkal foglalkozó úriember használta először a 18. században abból a célból, hogy közelebbről meg tudja vizsgálni a különböző antik tárgyakat. A 20. század elején terjedt el az a változata, amelybe lyukat fúrtak, és az így belefúrt zsinór segítségével ruhához, zsebhez lehetett rögzíteni.

A formai megoldásoknál azonban fontosabbnak bizonyultak a szerkezeti változások. A legnagyobb fejlesztők között ki kell emelnünk az amerikai politikai és tudományos világ egyik nagy alakját, Benjamin Franklint. Franklin, aki többek között a villámhárító felfedezéséért is felelős, alkotta meg először a bifokális szemüveget. Egy keretbe két különböző törőerejű fél lencsét erősített, a felsőt távolra nézéshez, az alsót olvasáshoz.

A kontaktlencse gondolatát már maga Leonardo da Vinci is felvetette, de a megvalósításig nem jutott el. Több évszázad kellett még ahhoz, hogy a gyakorlatban is megvalósulhasson. Az első viselhető kontaktlencse 1887-ben készült el, Adolf Fick munkásságának köszönhetően.

Természetesen még rengeteg technikai újítás történt ezt követően is, mint ahogy napjainkban is folyamatos fejlesztések történnek azért, hogy a lehető legjobb szemüveget kapják a vásárlók.

Mándli optika csapata